Egy magánorvosi rendelő kialakításának szempontjai

Egy induló magánorvosi praxis esetében a belső terek kialakításakor számtalan szempontot figyelembe kell venni. Elsőre mindenkinek egyértelmű, hogy az enteriőr kialakítása, a teljes összhang mennyire fontos, hiszen ez alapján ítélik meg a rendelőt a páciensek először. Azonban ezen felül több tényezőre is oda kell figyelni, amelyek jelentősen befolyásolják a mindennapi munkavégzést.

Vannak bizonyos törvényi előírások, amelyeknek meg kell felelnie a berendezésnek, amelybe beletartozik például a csúszásmentes padlózat, a megfelelő mértékű kopásállóság, illetve tűzvédelmi szempontok. Lényeges az is, hogy az ott dolgozók és a páciensek kényelmesen tudjanak közlekedni a helyiségek között, ne akadályozzák egymást.

A fénynek is különleges szerepe van, hiszen az enteriőr hangulata mellett segítenie kell az orvosok munkáját is. Különösen fontos ez például egy műtő, vagy egy nőgyógyászati magánrendelés esetében.

Egy magánorvosi rendelő kialakításának szempontjai

Nagyban növelik a hely megítélését a páciensek körében azok a látszólag apró, de praktikus megoldások, vagy kiegészítők, mint amilyen egy, a rendelő designjára szabott poháralátét, a sarokban elhelyezett, szép megjelenésű virág vagy kellemes, megnyugtató zene.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni azt, hogy egy magánorvosi rendelő belső kialakítása mennyire nagy fontossággal bír. A nem megfelelő enteriőr hangulata rányomhatja a bélyegét a páciensek véleményére, így visszatérő, elégedett emberek helyett elégedetlen, sőt, akár bosszús vendégek lesznek, a kiváló orvosi ellátás ellenére is.

Bejelentkezés
online vagy telefonon

Telefonszám:  06 1 209 0179 vagy 06704035839  (hétfő , szerda, csütörtök 7-16-ig elérhető)
A foglalás megerősítő  sms és e-mail küldésével válik véglegessé. Amennyiben ezt a foglalást követő 72 órán belül nem kapta meg, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot, mert e nélkül nem tudjuk fogadni. Megértését köszönjük.