A hastükrözés, vagyis a laparoscopia

A laparoscopia, más néven hastükrözés, az egyéb műtéti beavatkozásokhoz képest kevésbé invazív megoldás. A technológia alapja már az 1900-as években megjelent, és az elmúlt 120 évben rengeteget fejlődött. Kizárólag a hasi, és a hüvelyi területeken lehet alkalmazni. Legnagyobb előnye, hogy nincs szükség nagy vágásokra ahhoz, hogy a nőgyógyász szakorvos hozzáférjen a megfelelő szervekhez: méh, petefészkek, petevezetékek, hashártya és a belek.

A laparoscopia során először egy speciális, úgynevezett optikai eszközt használunk. Ezt juttatjuk be a hasüregbe egy pici metszésen keresztül -általában a köldöknél-, majd a segítségével szén-dioxidot juttatunk a testbe. Ez lényegében felfújja a hasüreget, így a szervek egymástól kissé eltávolodnak és hozzáférhetővé válnak a műtét során. Így lesznek biztonságosak a műtéti technikák.

Ezzel egy időben 2-3 másik, szintén kisebb metszésen (1-2 cm-s) segítségével a sebész be tud hatolni a megfelelő eszközökkel, hogy el tudja végezni a műtétet. Ugyan sok esetben az orvosnak megterhelőbb egy ilyen beavatkozás, azonban esztétikailag és a felépülés sebességét illetően a páciensek sokkal jobban járnak. A kisebb bemetszések után kialakuló  a hegek, szinte soha nem hagynak nyomot a testen, és nincs szükség hosszú napokra, vagy akár hetekre ágyhoz kötni a beteget. A legtöbb rutinműtét esetében gyakran előfordul, hogy 2-3 nap múlva már haza is engedhető az érintett alany.

Bejelentkezés
online vagy telefonon

Telefonszám:  06 1 209 0179 vagy 06704035839  (hétfő , szerda, csütörtök 7-16-ig elérhető)
A foglalás megerősítő  sms és e-mail küldésével válik véglegessé. Amennyiben ezt a foglalást követő 72 órán belül nem kapta meg, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot, mert e nélkül nem tudjuk fogadni. Megértését köszönjük.